Robert C. Castel pontosan megmondta: ekkor fog darabjaira hullani az Európai Unió (VIDEÓ)

Nógrádi György és Robert C. Castel rendkívüli helyzetről és világpolitikai fordulatról beszél.

Nógrádi György és Robert C. Castel rendkívüli helyzetről és világpolitikai fordulatról beszél.
A Védett Társadalom Alapítvány kuratóriumi elnöke volt az Ultrahang vendége, ahol a normalitás és Trump annak visszatérését célzó rendeletei kerültek szóba.
„Ez több mint bűn, ez hiba” – reagált az ukrán elnök lépésére a biztonságpolitikai szakértő.
A történtek ellenére a biztonságpolitikai szakértő nem gondolja azt, hogy irányváltás lesz az iráni külpolitikában, hisz a valódi döntéseket Ali Hamenei ajatollah hozza.
Az ukrán vezetés 500 ezer embert akar behívni katonának, méghozzá főleg a nyugatra menekültek közül.
A biztonságpolitikai szakértő elmondta, ezeket a szavakat a magyar településeken zajló Izrael melletti szimpátiatüntetés résztvevőinek küldi.
A szakértő szerint a kérdés az, hogyan fog reagálni a háború után az izraeli vezetés, hiszen ha túl keményen lépnek fel, annak elég komoly következményei lehetnek.
A románok megváltoztatták az álláspontjukat.
Kijev nem értette meg a gabonavita lengyel belpolitikai jelentőségét.
A legutóbbi nagyobb utazásáról üres kézzel távozott.
„Magyarország az élen jár!”
Szívesen látnák őket az asztalnál, csak nem akarják, hogy legyen asztal, fogalmazott a szakértő.